egyszazalek

Fejér megye díszpolgára Homoki-Nagy István

Filmrendező

homokiDr. Homoki -  Nagy István a magyar természetfilm megalapítója az 1960-as és 70-es években Fejér megyében – Alcsútdobozon – élt és tevékenykedett. Ez idő alatt készített filmjeiben megjelent a vértesi táj, az itteni erdők – mezők világa. (Pl.  „ Sasfióka…” – ritka parlagi sasok a csákvári erdőből, vagy „ Hervad már ligetünk …” az alcsútdobozi arborétumról stb.)

Homoki már gyermekkorától szenvedélyes fotós volt. Diplomát és doktorátust Szegeden szerzett, mint jogász, majd édesapjával a monori körjegyzővel dolgozott együtt, azonban ő szívesebben járta a környéket, fotózta a növényeket, a madarakat. A háború alatt katona volt, de az ország területét nem hagyta el. Utána a Természettudományi Múzeum Sajtó és Fotóintézetének igazgatója lett, 1949-től pedig a Magyar Filmgyártó Vállalathoz került. Munkái – négy könyv és huszonöt film - egy emberöltőn keresztül vittek hírt a nagyvilágnak a magyar alkotóerőről, filmkultúránkról, páratlanul szép magyar tájainkról, élővilágunkról. A Homoki filmek a világ legjelentősebb fesztiváljain is nagy sikerrel szerepeltek. (A teljesség igénye nélkül: Arany Oroszlán díj Velencében, a legjobb operatőr Carlovy Vary–ban, Nagydíj Edinboroughban és Trentóban, első díj Calcuttában.) A rendező több nemzetközi szervezet tagja lett, így például az Angol Királyi Filmakadémia is tagjai sorába fogadta. Meghívásokat kapott a világ több országából, Walt Disney is meghívta Párizsba feleségével és alkotótársával Zsoldos Zsuzsával együtt, de abban az időben nem kaptak útlevelet. Filmjeivel hazaszeretetre, természetszeretetre és állatszeretetre tanított. Alkotásai politikai mondanivalót nem tartalmaztak, így az akkori kultusztárcától kevés támogatást kapott. Szűkszavú ember volt, hazaszerető, megalkuvásra képtelen. Kánikulában és metsző hidegben fáradhatatlanul dolgozott, mint író, filmrendező és operatőr – és mindig itthon Magyarországon. Művei elévülhetetlenül  tanúskodnak arról az alkotóról, akiben mélyen élt a magyar föld tisztelete.

Munkássága elismeréséül a Fejér Megye Díszpolgára (posztumusz) kitüntető címet 2000. március 15-én felesége vehette át.

 

Tóth Erika
megyei képviselő

Keresés

Támogató

me